belsőépítészet, bútortervezés, design, formatervezés, otthon tervezés

Modern polgári otthon a Vízivárosban

Hogyan alakult át egy klasszikus vízivárosi bérház 65 négyzetméteres lakása modern otthonná? Otthon tervezés a térszervezéstől a bútortervekig. A bő fél éves tervezési folyamat eredménye egy klasszikus stílusjegyeket megtartó mégis modern otthon.

Adottságok

Gabi és Péter befektetési céllal kerestek lakást. Hosszabb távú bérbe adásra, majd a későbbiekben a gyerekek számára az első otthonhoz szerettek volna lehetőséget teremteni. A megvétel előtt azzal a kérdéssel kerestek meg, hogy az általuk kiszemelt lakásból ki lehet-e hozni olyan elrendezést, amiben egy pár kényelmesen elférne.

Mivel nem önmaguk számára, hanem kiadási célra kellett tervezni, első dolgunk az volt, hogy meghatározzuk a lehetséges célcsoportot. Az épület elhelyezkedése alapvetően megadta a felütést: Dunához közeli utca a Vízivárosban, az ablakokból még éppen rálátni a Parlamentre, polgári jellegű, belső udvaros, gangos ház. Olyan pár számára szerettünk volna vonzó otthont teremteni, akik szeretik és élik a város adta kulturális lehetőségeket, amit nem a nyüzsgő belvárosban szeretnének megélni, viszont ahhoz közel. Akik értékelik a Duna parti sétány közelségét és a klasszikus bérházak adta stílus modern változatában komfortosan érzik magukat. Legyen fontos számukra, hogy bútorozott, költözhető otthon várja őket, amire úgy vigyázzanak majd, mintha a sajátjuk lenne.

A 65 négyzetméteres lakás egy 1900-as években épült társasház második emeletén található. Egy gangról nyíló, vélhetően leválasztott lakásról volt szó, ahol komplett műszaki felújításra is szükség volt. Nyílászáró cserétől az elektromos hálózatig mindent fel kellett újítani, ezért a térszervezésre szabad kezet kaptam. A kérdés már csak az volt, hogyan formáljuk a teret, hogy a lehető legtágasabb térérzetet kapjuk, de elegendő tároló felületet tudjunk elhelyezni. Mindezt úgy, hogy a megjelenés visszahozza a házhoz illő klasszikus polgári jelleget, de friss, mai érzést adjon.

Térszervezés

Az alaprajzi elrendezés gyakorlatilag az első egyeztetésre összeállt, utána már „csak” a bútorok pontos kialakítását és az anyagokat kellett részletesen átgondolni.

Megérkezéskor mennyezetig tartó tárolók anak kontúrt az előszobának. A kabátakasztó alá pad került, a hátfal pedig mosható (vinyl) tapéta burkolat. Az előszobai bútor folytatása a két fal közé tömbszerűen beépített konyhagépek és kamraszekrény, mennyezetig beépített extra tároló helyekkel. A régi konyhabútor helyére magasfényű fehér konyhabútort terveztünk, az előszobai bútortól a nappali falig beépítve.

A lakás belső részében volt eredetileg a fürdőszoba, amit a korábbi alkóv résszel összenyitottunk. Így körbejárható lett a lakás, de 3 térre osztottuk fel a vizes blokkot. Legbelül a gardróbból is nyíló tér lett a fürdőszoba zuhanyzóval. A középső térben maradt a wc, ami mindkét oldalról elérhető, de lezárható tolóajtóval a fürdőszobától. A wc-vel szemben plafonig tartó tolóajtó mögött bújik meg a kazán és a háztartáshoz szükséges takarítószereknek, sőt a létrának is itt lenne a helye. A konyhából nyíló térben egy tolóajtós gardrób szekrény és a mosógép bújik meg.

Az utcafronti terek összenyitása okozott némi szerkezeti kihívást, annak ellenére, hogy válaszfalról beszélünk. Statikai szakvéleményt kértünk és ez alapján készült a kapu szerű acél kiváltás. Az acél szerkezet végül azért nem kapott nagyobb hangsúlyt, hogy vizuálisan ne vágja ketté a teret. A háló terét egy középmagas térelválasztó választja el a nappalitól, erre került a tv. A térelválasztó folytatásaként egy falszakasz rejti el a gardróbot és ad hátteret az étkező asztalnak. A nappali – étkező terében kényelmes kanapé és fotel várja a vendégeket.

Színek és stílus

A lakás színeit a fényviszonyokhoz hangoltuk: ahol kevesebb természetes fény volt oda világos padló és falburkolat került. A háló részben bátrabban alkalmaztunk sötét tónusokat a gardrób és a tapéta színének kiválasztásakor. A nappali terében az alapszínek a tölgy padló és a fehér falak, e mellé kerültek a színes textil és dekorációs kiegészítők. A halszálka mintájú parketta, a tégla kötésben rakott mázas kerámia a fürdőben, a klasszikus megjelenésű radiátorok és a festett kazettás ajtó keretek az épület eredeti stílusvilágát idézik. A letisztult formájú magasfényű konyhabútor, a szögletes vonalvezetésű beépített bútorok és a színes tapéta felületek a modern, kortárs világot képviselik.

A tervezési folyamat az első beszélgetéstől a kivitelezésre alkalmas tervekig 8 hónapon keresztül zajlott. A megvalósítás a bontástól az anyagok beszerzésén át, az utolsó dekorációs elem elhelyezéséig további 10 hónapig tartott.

Tervezői élmény

Tervezőként ajándék lehetőség és egyben kihívás, amikor teljes műszaki felújításra szükség van. Régi épületeknél mindig figyelni kell a szerekezeti adottságokra, de gyakran csak a bontáskor vagy előzetes feltáráskor kerülnek elő a „meglepetések”. Ezeket éppúgy át kell gondolni műszaki és szerkezeti szempontból, mint a bútorok részleteit. Komplex munka ez, ahol minden mindennel összefügg. Szeretem az ilyen összetett kihívásokat: ilyenkor az építészmérnőki tudás is előtérbe kerül, ugyanakkor szükség van a kreativitásra és stílusérzékre is.

Ügyfél élmény

” Egy nagyon izgalmas tervezési folyamaton vagyunk túl. Könnyen megtaláltuk a hangot. Fruzsina eltalálta ízlésünket és a jó hangulatú megbeszélések folyamán könnyen tervező asztalra tudta rakni elképzeléseinket. A ház kora miatt a kivitelezés tartalmazott kihívásokat és azonnali cselekvést igénylő megoldandó feladatokat. Az új térszerkezet kialakításakor a megoldás minden fél részéről (kivitelező, tervező, beruházó) igényelt közös gondolkodást és kompromisszumot. A célratörő megoldás igazán tetszetős végeredményt eredményezett, mely az ingatlan központi eleme lett. Úgy gondoljuk, hogy a képek magukért beszélnek. Nagyon otthonos és jó hangulatú lakást sikerült kialakítani.  ” / Gabi és Péter

fotók: b36muhely és Kövesdi Réka foto