coaching, tudatos gondolkodás

Évtervezés

Pár évvel ezelőtt egy cégen belüli csapatépítő programhoz kerestem ötleteket, amikor rábukkantam a Láthatatlan egyetem oldalára. A szuper feladatok mellett megtaláltam a YearCompass évtervező füzetet is. Azóta a kezdeményezés nemzetközi mozgalommá kinőtte magát. Egyre többen töltik ki annak érdekében, hogy nagyobb tudatossággal élhessék az életüket.

Anno annyira megtetszett a füzet, hogy karácsonyra a munkatársak már ezt kapták tőlem ajándékba. Nem mondom, hogy elsőre osztatlan sikert arattam vele, de kitartó voltam. A következő években is a kis füzettel készültem és azt láttam, hogy egyre többen ülnek le év végén és töltik ki. Apránként látható volt a változás azoknál, akik legalább átolvasták vagy szántak időt a kitöltésére. Biztos, hogy nem csak emiatt, de talán ez volt az első lépés. Bevallom, a barátaimnak is adtam YearCompass füzetet. Köztük is hasonló volt a hatás és az eredmény is.

Elgondolkodtató kérdések vannak benne, rá kell szánni az időt. Kell hozzá 3-4 óra nyugalom, amikor csak ezzel foglalkozunk.

Az első lépés mindig nagyon szórakoztató számomra: az előző év eseményeit átnézve összegyűjteni az élményeket. Elsőre megdöbbentő volt mennyi minden történt egy évben. A téli sötét időszakban nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sok jó élmény történt velem az adott évben. Hol tartottam egy évvel korábban, ahhoz képest mennyit léptem előre az élet bármely területén. Felemelő és tanulságos volt. Mindig lendületet adott az új év terveinek megfogalmazásához.

A saját tapasztalatom az, hogy a papír mindent elbír, ezáltal megtanultam bátran álmodni. Visszanézve sokszor döbbentem meg, hogy mennyire bevált a tervezés, milyen sok dolog történt meg úgy, ahogy leírtam. Legyen az párkapcsolat, utazás, pénzügyi cél, coach képzés vagy éppen önálló vállalkozás indítása. Oda kell figyelni, mert tényleg nem mindegy hogyan fogalmazzuk meg vágyainkat. Idén azt vettem észre, hogy már nem úgy írtam le a célokat, hogy „szeretném”, hanem úgy, hogy „lesz”. Vágyni is jól kell tudni, mert bizony a gondolatoknak, szavaknak nagy ereje van.

Ha megfogalmazzuk és leírjuk a megvalósításhoz érkező lehetőségeket is észre fogjuk venni. Az álmok tudatos átgondolása célokká formálja azokat. A célok pedig elérhetőbbek lesznek, mint az álmok. Egyszerűen azért, mert máshogy kezdünk rájuk nézni. Miután kimondjuk, elkezdünk azon gondolkodni miért van ez most így? Mit tudnánk tenni, azért, hogy máshogy legyen? Az álmodozásból máris átlépünk a cselekvésbe. Valahol itt kezdődök szerintem a tudatos létezés, amikor már nem csak beszélünk, panaszkodunk és álmodozunk, hanem tervezünk és cselekszünk. Felelősséget vállalva ezzel magunkért és a saját életünkért. Ehhez sok kitartás és energia szükséges, de minden, a legnehezebb dolgok is az első kis lépéssel indulnak.

YearCompass
kép forrása: yearcompass.com

Töltsd le a YearCompass évtervező füzetet, teremts magadnak néhány nyugodt órát és álmodj, tervezz. Ha van kedved tedd meg ezt barátaiddal együtt közösen.

Ha elkészültél vele, de úgy érzed céljaid megvalósításához jó jönne támogatás, olvass a coachingról és jelentkezz személyes beszélgetésre.