belsőépítészet, önfejlesztés, szemlélet fejlesztés, tudatos gondolkodás

Újratervezés – 2.rész

Avagy hogyan lehet a válságból lehetőséget formálni?

A legutóbbi blogbejegyzés folytatása, ahol arra kerestem a választ hogyan lehet a válságból lehetőséget formálni? Honnan merítsünk energiát? Hogyan lehet profitálni abból, ha egy megszokott helyzet hirtelen megváltozik? Ebben a részben a 3. olyan élethelyzetről lesz szó, amikor valamiért újra terveztem és a tapasztalatokról, amiből talán Ti is tudtok majd meríteni.

( A történet a könnyebb fogyaszthatóság érdekében 2 részben került megosztásra. Az első részt lásd itt. )

3. Amikor munkavállalóból vállalkozóvá váltam.

Ez nem egyik napról a másikra történt. Megelőzte 7 izgalmas és kihívásokkal teli év a korábban említett vágyott tervező irodában, ahol részem volt számtalan sikeres és néhány kevésbé sikeres projekt megvalósításában. Voltak cégen belüli fejlesztések, volt több különböző pozícióban betöltött szerep, volt remek csapat, akikkel éreztem magam nagyon jól és borzalmasan rosszul is. Volt sok öröm, kihívás, volt nagy mennyiségű stressz és megvolt a kiégés „élménye”. Ennek oldására elindultam a KÉK túrán és sok egyéb hegyen különböző túraösvényeken. Volt pánik szerű menekülés tíz hetes szabadságra, ahol rájöttem mit szeretnék csinálni, majd visszatérve beiratkoztam life és business coach képzésre.

A váltás ötlete a képzés alatt vált egyértelművé. A döntés után még bő fél év eltelt, mire minden összeállt, kialakult a hogyan tovább pontos kerete és lezárult a felmondás időszaka. Nyíltan kommunikálva, őszintén és korrektül sikerült a lezárás. Erre a korábbi rossz tapasztalat miatt tudatosan készültem, alaposan végigjárva minden kérdéses részletet.

Izgalmas és egyben nehéz időszak volt. Lezárni 7 évet, eljönni egy remek csapatból és egyedül nekivágni egy teljesen új útnak, finoman szólva sem volt érzelmileg zökkenőmentes. Inkább egy vad hullámvasút. Féltem, hogy megállok-e majd a lábamon. Szorongtam, hogy vajon mire leszek képes egyedül. Élveztem a kihívást, listákat írtam a teendőkről, számolgattam, utánaolvastam csomó mindennek, gyűjtöttem az infókat és az erőt, hogy meg merjem teremteni, azt amire vágytam. Létrehozni valamit, amiben az addig megélt, megszerzett tapasztalatokat ötvözöm a magam egyedi módján.

Több helyről kértem és kaptam támogatást, segítséget, amik nélkül nem sikerült volna. Barátokkal, családdal, coach társakkal, pszichológussal, vállalkozókkal való hosszú beszélgetések során formálódtak a gondolatok cselekvéssé, míg eljutottam az önálló vállalkozóvá váláshoz. Utólag láttam meg, hogy az a sok év munka és tapasztalat mi mindent adott a szakmán túl is. Addig csak sejtettem, hogy mi vár rám és milyen eszköztáram van mindehhez. Azóta kinyílt egy teljesen új világ, amiben vannak vakfoltok, nehézségek, de éppúgy élmények, sikerek, sok új tapasztalat és emberi kapcsolat. Szerencsére eddig a pozitív élményekből sokkal több van.

Azóta a KÉK túrának is a végére értünk, sokkal több kilométert lefutottam, mint valaha gondoltam volna és ma már biztosan tudom, hogy mozgásban, természetben formálódnak igazán a gondolatok, ott érnek meg bennem az ötletek. Az utat végig kell járni lélekben és térben is.

Nekem egy időre bőven elég volt a változásból, mikor idén tavasszal jött a Covid19 járvány. Az első sokk után abban a bizonyos beszélgetésben jutott eszembe a fenti 3 tapasztalat. A bizonytalanság után újra azt éreztem, bármi lesz, majd megoldjuk valahogy, hisz történt már ilyen. Aztán elmentem sétálni és megérkeztek az ötletek is.

Hogy mi a tanulság? Mindenkinek más. Nekem ezek a tapasztalataim:
  • Jó ha vannak céljaink, de van, hogy el kell engedni őket és újra kell gondolni a lehetőségeket.
  • Néha igenis érdemes megállni. Van, hogy ezt mi döntjük el és van, amikor nem.
  • Nem mindig rossz ha megállunk vagy ha megállítanak. Rossz akkor lesz, ha leragadunk, amikor földre kerülünk és nem emeljük fel a fejünket a porból. Ha felemeljük, egyből más perspektívából látunk mindent és el lehet indulni újra, új utakon.
  • Ne csak cipeljük a terhekkel teli hátizsákot és gyűjtsük bele a tapasztalatokat. Néha vegyük le a hátunkról és kukkantsunk bele, lássuk meg mennyi minden van benne. Sokkal több, mint hinnénk.
  • Egyedül nem megy. Szükségünk van társakra, barátokra, külső szakemberekre, segítőkre. Merjünk segítséget kérni és elfogadni.
  • Idő és energia is szükséges. Szánjunk magunkra időt, hogy legyen energiánk. Néha úgy tűnik nincs egyik sem. Ilyenkor érdemes leginkább tudatosan magunkra figyelni. Ez az energia befektetés biztosan megtérül majd.
  • A változás erőfeszítést igényel és néha borzasztó nehéz cselekedni. Elképesztő erőt ad, amikor valamit olyat cselekszünk meg, amit nehéz megtennünk vagy lehetetlennek hisszük.
  • Nekem a mozgás segít. A legjobb ötleteim akkor születnek ha megmozdulok. Mindegy mit és hol, a legjobb ha szabadban, természetben teszem. Annyira feltölt, hogy eltűnik a fejemből a sok gond és lesz tere, hogy előbukkanjanak a rejtett ötletek.
  • Érdemes bátornak lenni. Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félünk. Azt jelenti, hogy félünk, de megpróbáljuk.

Ha úgy érzed elakadtál és szeretnél aktívan tenni magadért, Neked való a Szemlélet fejlesztés. Lendülj mozgásba és tedd meg ma az első lépést önmagad és a lehetőségeid felé!