belsőépítészet, szemlélet fejlesztés, tudatos gondolkodás

Újratervezés – 1.rész

Avagy hogyan lehet a válságból lehetőséget formálni?

2020 tavasza egészen máshogy indult, mint sokan terveztük. Mindannyiunk életében van olyan rész, amit újra kellett tervezni, amit meg kellett tanulni és olyan is, ami sok nehézséget, kihívást okoz jelenleg. Nagyon élesen megtapasztaltuk azt, hogy aki képes rugalmasan reagálni, aktívan cselekedni és alkalmazkodni, aki jól bánik a lehetőségekkel, annak nagyobb esélye van hamarabb rendezni az életét és akár egy hirtelen beállt válság helyzetet is a javára tud fordítani.

A kérdés a hogyan? Hogyan lehet a válságból lehetőséget formálni? Honnan merítsünk energiát? Hogyan lehet profitálni abból, ha egy megszokott helyzet hirtelen megváltozik?

Gyakran elhangzik, hogy a mostanihoz hasonló helyzet még sosem volt. Való igaz, ha egyben nézzük az egészet, akkor ilyen még nem volt. Viszont ha szétszedjük kisebb részekre, kisebb lépésekre akkor egészen más lehet a kép és talán kisebb apró lépésenként máris könnyebben kezelhető lesz minden.

Eleinte én is keresgéltem, kapkodtam, kerestem a kapaszkodókat a káoszban. Az egyik ilyen kapaszkodóm egy online beszélgetés volt, ahol arról beszélgettünk ki hogyan éli meg a bizonytalanságot és miként próbáljuk kezelni. Ott egy kérdésre válaszolva jutott eszembe, hogy „de hát nekem már volt olyan, hogy egyik napról a másikra újra kellett terveznem!” Utóbb rájöttem, hogy nem is egy, legalább 3 olyan helyzet volt az életemben, (ha csak a szakmai utam nézzük) amikor valamiért újra kellett tervezni. Ennek a tapasztalatait és tanulságait osztom most meg Veletek, hátha tudtok meríteni belőle.

( A történet a könnyebb fogyaszthatóság érdekében 2 részben kerül megosztásra. A folytatást lásd a következő bejegyzésben. )

1. Amikor nem vettek fel az egyetemre.

A gimi alatt találtam ki, hogy belsőépítész leszek. Akkor még nem volt annyi belsőépítész képzés, mint ma, ezért a BME építészkarára jelentkeztem, ezt láttam jó ugródeszkának. Hiába a matek, fizika és rajz előkészítő, nem vettek fel elsőre. Nagyon nem. A hiányzó pontok felét tudtam volna megszerezni a következő évben a rajz felvételin, amennyiben hibátlanul teljesítem. A maradék pontok megszerzésére nem volt esélyem, maradt a remény, hogy jövőre lejjebb húzzák meg a határt.

Felvettek viszont a BME Építőmérnöki karára. Naivan azt gondoltam majd átjelentkezem egyetemen belül. Végigjártam egy évet az építőmérnöki karon, ami finoman szólva is más volt, mint képzeltem, erősen mérnöki, kevésbé kreatív. Az átjelentkezéshez szükséges 3,5 átlag messze távol esett az én jegyeim átlagától. Maradt az újra felvételizés és a drukkolás.

a kép forrása: etsy.com

A rajz felvételin nem lett elég pontom, de sok veszíteni valóm nem volt, így éltem a megtekintés lehetőségével, ahol valahogy összerimánkodtam a hiányzó pontokat. Azonban még mindig hiányzott 4 pont, amiért már nem tudtam semmit tenni. Kicsit el is engedtem a dolgot, mert nem volt jellemző, hogy az építészmérnöki karon lefelé csökkenjen a ponthatár.

A ponthúzás másnapján izgatottan siettem az újságoshoz, akkor még nem volt se online világ, se sms értesítés. Valamilyen csoda folytán abban az évben 4 ponttal csökkent a felvételi pontszám, így éppen csak, de felvettek. Emlékszem annyira hihetetlen volt, hogy elsírtam magam örömömben. A következő 6 évben megtanultam, hogy nem csak bekerülni volt nehéz. Viszont már volt egy év tapasztalatom, ami miatt sok tárgy sokkal könnyebben ment. Minden más zökkenő is kevésbé rázott meg, mert úgy indultam a startnál, hogy meg kellett küzdenem az álmomért. Kivágtak az ajtón és vissza kellett mászni az ablakon, de sikerült. Ez erőt adott az összes nehezebb helyzetben, tudat alatt is volt mire támaszkodnom.

2. Amikor egyik napról a másikra elveszett a munkám.

Jó ideje dolgoztam egy belsőépítész irodában, amit nagyon szerettem, szakmailag rengeteget tanultam, sok érdekes projekten dolgozhattam, elismerték a munkámat és a csapat is jó volt. Aztán egy novemberi napon jött a hideg zuhany. Több projekt visszamondása miatt megrendült a cég helyzete, elfogytak a feladatok és a bevétel, emiatt nem tudtak tovább alkalmazni. Egyik napról a másikra nem lett munkám, úgy hogy előtte fel sem merült semmi ilyesmi, hisz hónapokra előre látni véltük a projekteket.

Sokkolt a hír. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe korábban. Soha nem kellett még felmondási procedúrát végig csinálnom, nem kellett küzdenem olyan helyzetben, amikor mindkét fél sarokba van szorítva anyagilag és hiába a jó viszony, mindenki a saját létbiztonságát tartotta szem előtt. Végül, ha nem is a legkellemesebb módon, de sikerült lezárni a dolgot. Sokkal jobban fájt az emberi oldala, a jó viszony hirtelen megfagyása, mint az, hogy nem volt se munkám, se túl sok megtakarításom. Pillanatok alatt megtanultam miért fontos egy jó munkaszerződés.

Az építőipari válság miatt sok lehetőségem nem volt új munkát találni szakmán belül. Az álláskereséshez kellett egy portfólió, amire a weboldalt láttam jó lehetőségnek. Úgy okoskodtam, ha megtanulom valamennyire a webszerkesztést, akkor lesz B tervem és portfólióm is. Ezért pár héttel a felmondás után beiratkoztam online webszerkesztő tanfolyamra. Akkor ez még viszonylag új dolognak számított.

Mivel iszonyú sok időm volt, amiben nagyrészt azon szorongtam, hogy nem hasznosan töltöm az időm, másrészt a webszerkesztéshez a fórumokon angolul volt a legtöbb információ, beiratkoztam angol tanfolyamra is. Ide legalább el kellett járni, volt miért felkelni reggel, hazafelé pedig nagyrészt gyalogoltam keresztül kasul a városon. Így volt értelme és tartalma a napjaimnak. Bár bevételem nem volt, sőt a két tanfolyammal rögtön elment az ötöde, legalább valamennyire hasznosnak éreztem magam. Nem volt könnyű. Hiába töltöttem álláskereséssel az időt, szakmán belül hetekig ugyanazt a 3 hirdetést találtam, amikre már rég jelentkeztem.

Tavasz lett és még mindig semmi állás lehetőség nem volt, viszont a weboldalammal elkészültem és ennek kapcsán lett egy megbízásom. Emellett néhány csip-csup munkát találtam, amiből minimális bevételem keletkezett. Az volt az érdekes, hogy pontosan tudtam hol szeretnék dolgozni, be is adtam a jelentkezésem, de oda akkor épp nem kerestek embert. Hogy kitöltsem az időm, napközben kimentem a Margit-szigetre: olvasni, gyalogolni, mozogni, barátok gyerekeit sétáltatni. Addigra eljutottam oda, hogy élveztem a szabadságot. Imádtam, hogy szinte egész nap a szabadban lehetek, mégis folyamatosan nyomasztott a kilátástalanság érzése. Nem tudtam mi lesz holnap, mikor lesz újra értelmes munkám és bevételem.

Végső ötletként elmentem egy ingatlan közvetítői nyílt napra. Tudtam, hogy ebben nem leszek jó, azt is, hogy nem akarom ezt csinálni, de így legalább közel kerülhettem otthonokhoz, gondoltam hátha így tudok majd tervezési megbízásokat szerezni. Szerencsére erre nem kerül sor, mert májusban a vágyott cél munkahelyen elindult a felvételi pályázat. Emlékszem a pályázati anyagom nagy részét a Margit-szigeten gondoltam ki és rajzoltam meg. Annyira akartam azt a munkát, hogy a felvételi beszélgetésen állítólag „megfenyegettem” a későbbi főnököm, hogy nincs értelme mást választaniuk csak engem. Én máshogy emlékszem, de azt tudom, hogy élveztem a felvételi feladatokat és tudatosan készültem a személyes beszélgetésre. Még aznap visszajeleztek, hogy szeretnének velem dolgozni, pár hét múlva már a csapat tagja voltam.

Kemény fél év volt mögöttem. A malacperselyem csont soványra fogyott, mégis úgy emlékszem erre az időszakra, hogy a lehető legjobbkor jött és hatalmas ajándék volt. Fél évig pihentem, feltöltődtem, turistaként bejártam Budapestet keresztbe kasul, rengeteget mozogtam, nagyon sokat tanultam önmagamról, kicsit beletanultam egy új szakmába, lett weboldalam, fejlődött az angol tudásom és egy fél könyvtárnyi könyvet elolvastam.

….folytatás a következő bejegyzésben.